Meséktől bővül a gyerek szókincse | Happybirthday

Az a gyerek, akinek napi öt mesét olvasnak fel, öt éves korára akár közel 1,5 millió szót ismerhet egy friss amerikai tanulmány szerint, ennek ellenére az ottani gyerekek negyedének soha nem olvasnak mesét a szüleik, másik negyedüknek pedig mindössze hetente egy-két alkalommal, amivel később az iskolában is nagyobb kihívás elé állítják őket.

A Journal of Developmental and Behavioral Pediatrics című folyóirat online kiadásában közzétett tanulmány vezető szerzője Jessica Logan, az Ohiói Egyetem kutatója szerint a fő különbséget a napi rendszerességgel és a soha mesével nem találkozó gyerekek közt az adja, hogy a mesék nyelvezete nagyban eltér a hétköznapi kommunikációban alkalmazottól, ezért bizonyos kifejezésekkel egy gyerek csak ezeken a történeteken keresztül találkozik.

A kutatásból kiderült, hogy azok a gyerekek, akiknek egyáltalán nem olvasnak mesét a szüleik, 4662 szót ismernek meg, a heti egy-két alkalommal mesét hallgatók 63 570-et, azok, akik hetente három-öt alkalommal hallják felolvasni a szüleiktől a meséket, közel 170 ezret, akik pedig naponta találkoznak ezekkel a történetekkel, azok 296 660-at. A legmeglepőbb adat pedig az, hogy azok a gyerekek, akiknek naponta öt mesét olvasnak fel, közel másfél millió szóval ismerkednek meg még az általános iskola megkezdése előtt!

Erre az eredményre egyébként úgy jutottak az egyetem kutatói, hogy együttműködtek a városi könyvtárral, ahol egész egyszerűen végignézték, hogy a gyerekek kedvenc könyvei hány szót tartalmaznak és ez alapján számolták ki, hogy a gyerekek születésüktől öt éves korukig hány kifejezéssel ismerkednek meg a leporellókon és képeskönyveken keresztül. Logan azt is elmondta, hogy azok a gyerekek, akik több szóval találkoztak már egész kiskoruktól kezdve, jobban fel vannak készülve arra, hogy nyomtatásban lássák viszont ezeket, ezáltal sokkal könnyebb és gyorsabb folyamat lesz számukra az olvasás megtanulása.

Tehát ha azt szeretnéd, hogy gyermekednek könnyebb dolga legyen az iskolában, akkor olvass neki minél több mesét, így a Walt Disney történetek varázslatos világába is minél előbb betekintést nyer, mi pedig örömmel rendezünk neki egy mesebeli születésnapi zsúrt kedvenc szereplőivel, életnagyságban!